TSC
TSC
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Link
 
Ilyen a Magyar foci!!!!
 
Csak a LOKI
 
Szar rtl klub...
 
Mocskos budapest...
 
HAJRÁ MAGYARORSZÁG !!!
 
Hírek
Hírek : Nem sikerült előnyt szerezni a visszavágóra

Nem sikerült előnyt szerezni a visszavágóra

  2006.07.28. 16:19

Az utolsó pillanatig küzdött csapatunk, mégsem sikerült legyőzni a macedón bajnok Rabotnicski gárdáját a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Fontos mérkőzés előtt állt a DVSC-TEVA együttese, hiszen a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának első mérkőzésével megkezdődött az idei nemzetközi szereplése. A találkozót nagy érdeklődés előzte meg, a szurkolók többsége már egy órával a mérkőzés előtt elfoglalta helyét, és befutottak a macedón drukkerek is, igaz, az előzetes hírekkel ellentétben csak húszan látogattak el Debrecenbe. Bizonyára tátott szájjal nézték, ahogy a 6. percben Halmosi kijátszva a védőket a labdát Sándor Tamásnak továbbította, középpályásunk pedig egyből Brnovicshoz passzolt, a szerb csatár nyolc méterről, nagy helyzetben fölé lőtt. A látványos akció megadta az alaphangot, de nem sokkal később a debreceni szurkolókban hűlt meg a vér, amikor Nezsipi távoli lövése csak centikkel kerülte el a kapunkat. Úgy tűnt, mintha a hirtelen jött vendéglehetőség megzavarta volna csapatunkat, amely néhány percre beszorult kapuja elé, ráadásul Brnovics sérülése miatt korán kényszerű cserét kellett végrehajtania Supka Attila vezetőedzőnek, így a Szuperkupa-mérkőzésen rendkívül hasznosan futballozó Zsolnai Róbert folytatta. A védelmét rendkívül jól megszervező Rabotnicskivel nehezen boldogult az idő múlásával egyre nagyobb fölényben futballozó együttesünk. Zsolnai hamar hasznossá tette magát, nehezen tudták tartani a macedón védők, ellenben Bogdanovics nem tudott megszabadulni őrzőjétől, Jovanovszkitól, aki egy percre sem hagyta magára csatárunkat. A hátsó alakzat mindkét oldalon jól ellátta feladatát, így a kapu közelébe csak ritkán jutottak el a csapatok. A végére teljes volt a hazai fölény, ám a szkopjei kontrák állandó veszélyt jelentettek, különösen Nedzsipi volt elemében és végül ő volt az, aki sokat tett azért, hogy megszerezte csapata a vezetést: a macedón középpályás egy lövőcsel után ballal kapura rúgott, Csernyányszki kiütötte a labdát, amely éppen Szatkovszki elé került, akinek már nem okozott gondot közelről a hálóba fejelnie. Nem örülhettek azonban sokáig a gólnak a vendégek, mivel Zsolnai a lefújás előtt egy látványos emeléssel egyenlített.
A szünetben Dzsudzsák Balázs folytatta Szatmári Csaba helyett. Középpályásunk fiatalos lendületet vitt a játékba, de hiába kezdte a második félidőt nagy fölénnyel a Loki, a Szkopje szervezetten védekezett tovább, közben pedig próbálták a vendégek húzni az időt. Csapatunk küzdött a vezetés megszerzéséért, de a kapu előtt nem mindig választottunk jó megoldásokat és közben a Rabotnicski kontráira is ügyelnünk kellett. Amikor a nyugati szektorban ülő szurkolók meglátták, hogy Sidibe cseréhez készülődik, nagy üdvrivalgás tört ki. A szenegáli csatárunk Dombi helyett érkezett. Csapatunk a hajrában még nagyobb fokozatra kapcsolt, született egy gól, amelyet les miatt nem adott meg a játékvezető, majd Bogdanovics rúgott egy kapufát, de a vezető találatot nem sikerült megszerezni, sőt, a végén a macedónok ellentámadásai miatt aggódhattunk. Az 1-1 a Rabotnicskinek kedvez, és a jövő hét szerdán 20 órakor kezdődő visszavágó nehéz lesz, de még semmi nem dőlt el.

DVSC-TEVA – Rabotnicski Szkopje 1-1 (1-1)

Debrecen, 10 000 néző. Vezette: Orehov (Cimbal, Osaneckij, ukránok)
DVSC: Csernyánszki – Bernáth, Éger, Máté, Szatmári (Dzsudzsák a szünetben) – Dombi (Sidibe 79.), Vukmir, Sándor, Halmosi – Bogdanovics, Brnovics (Zsolnai 20.)
Rabotnicski: Pacsovszki – Sztepanovszki, Vajs, Jovanovszki (Karcsev a szünetben) - Jeremics, Sztojanov, Nedzsipi (Jankep 79.), Trajcsov, Sztankovszki – Velikovszki (Abrilio 71.), Pejcsis
Gól: Sztankovszki (44.), Zsolnai (45+2.)
Sárga lap: Máté (15.), Jeremics (23.), Sztankovszki (37.), Zsolnai (39.), Sztepanovszki (52.), Pacsovszki (72.)

 
Idő
 
naptár
2025. Szeptember
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
számláló
Indulás: 2006-02-20
 
szavazás
Milyen a honlap

Szuper
Átlagos
Ratyi
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Hét képe
 
Kép
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
0 / 250
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!